SZIVÁRVÁNYOS ÖKLE

Fotók: By Viridiflavus, CC BY-SA 3.0,  https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=7818254, By Viridiflavus, CC BY-SA 3.0,  https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=7818240, 

A szivárványos ökle Közép és Kelet-Európa élővizeiben él. Helyenként tömegesen fordul elő a Dunában és mellékfolyóiban. Kedveli a homokos vagy iszapos fenekű, lassú folyású vizeket, tavakat, különösen gyakori a folyók és patakok holtágaiban. Előfordulása természetesen kötődik a festőkagyló jelenlétéhez. 

Alakja kárászszerű, maximális mérete kb. 6-9 cm. Homloka széles, domború, szeme viszonylag nagy. Szája kicsi, csúcsba nyíló. Mell- és a hasúszói rövidek. Hátúszója hosszú, magas, domború szegélyű, kicsivel hátrább kezdődik a hasúszó tövéhez képest. Oldalvonala nem teljes, a kopoltyúfedő mögött általában csak 4-6 pikkelyre terjed ki. Háta szürkészöld, oldala ezüstös, hasa ezüstfehér. Jellegzetessége a test közepén, a hátúszó kezdetének vonalától a faroknyél végéig húzódó fényes, kékes-türkizzöldes sáv. Úszói enyhén sárgás árnyalatúak, vagy rózsaszínűek, a hátúszó fekete, a többi pedig a tövénél apró fekete pettyezésű. A hím az ívás idején a szivárvány minden színében tündöklő nászruhát ölt, melyet nehéz élethűen leírni. Ilyenkor egész teste gyönyörű szivárványszínekben csillog, oldala zöld és ibolyaszínű, hasa pedig vörhenyes. Hát- és farokalatti úszója élénkpirosra vált keskeny, fekete szegéllyel. A fején 8-13 apró, fehér, kiálló nászkiütés jelenik meg, melyek az ivarzás befejezte után leesnek. Az ikrások a hímeknél kevésbé szembetűnő külsejűek, ám jól felismerhetőek az ívás idején kifejlődő hosszú tojócsövükről. Ez öregebb példányoknál elérheti a 40-45 mm-es hosszúságot is, és szabadon függ a testből az alsóúszó előtt. A cső vége úszás közben túlér a farokúszó végén. 

Ívása hosszan, áprilistól június végéig is eltart. Ivarérettségét már a második életévében eléri. Szaporodása, mely sokáig ismeretlen volt a tudomány számára a festőkagyló, vagy tavikagyló jelenlétéhez kötött. Az ikrás a tojócső "beostorozása" által egyesével bocsátja nagyméretű ikráit a kagyló kopoltyúinak tövén elhúzódó járatba, amelyek a kagyló összehúzódása következtében azután a kopoltyúba kerülnek. Amint a kagyló észreveszi, hogy "idegen tárgy" került a nyílásba, összezárja lemezeit. Így az öklének nem csak ahhoz van szüksége rendkívüli ügyességre, hogy ikráit a szűk nyílásba juttassa, hanem ahhoz is, hogy ezt követően azonnal kirántsa tojócsövét, még mielőtt a kagyló lemezei összezáródnának. A tejes minden ikrát egyenként termékenyít meg. Az ikrás távozása után a kagyló fölé úszik, majd kibocsátja tejét, melyet a kagyló légzőmozgása keltette vízáramlat juttat el az ikrához. A kikelt ivadékok a kagyló kopoltyúlemezei között maradnak a szikzacskó felszívódásáig, ezáltal teljes védelmet élvezve. A kagyló által folyamatosan cirkuláltatott víz egyben bőséges oxigénellátást is biztosít számukra. Miután 9-10 mm hosszú kis lárvaként elhagyják a kagylót, gyorsan növekednek. Az "újszülött" ivadékok tápláléka kerekesférgekből, apró planktonrákokból áll, később pedig nagyobb rovarlárvákat is fogyasztanak. A kifejlett példányok táplálékbázisát nagyrészt planktonikus algák alkotják.

Jelölő faj a Tisza-tavon.

Forrás