PARTI SZŐLŐ
(Vitis riparia)
Hazánkban a folyók árterein a ligeti szőlő helyett ma már többnyire az Észak-Amerikából alanyvessző termelés céljából behozott parti szőlő utódaival találkozhatunk, amely hazájában az egyik leggyakoribb őshonos szőlőfaj. Európába az 1600-as évek közepén került, majd elvadult és tömegesen elterjedt. Magyarországon nagyobb folyóink árterében, a folyóparti természetes társulásokban tömegesen megtalálható, a lombkoronaszintig befutja a társulás cserjéit és fáit. 20 m-es magasságba is fel tud kapaszkodni.
Tenyeresen karéjos levelei 8-18 cm hosszúak, többnyire 3 kisebb karéjúak, felül fényes élénkzöldek, fonákuk világoszöld. A kacsok kétágúak. A növény őszi lombszíne sárga. Májusban és júniusban virágzik. Minden harmadik szárcsomón fejlődik a levelekkel átellenesen álló bugavirágzat, melynek virágai sárgás színűek. Bíborfekete, 6-9 cm-es bogyótermése van, amely fanyar és savanykás. 2-4, általában körte alakú magja van.
A hidegnek nagyon jól ellenáll, -57 fokos hőmérsékletig fagyálló. A szárazságot is jól tűri. A filoxéravészt követő évek óta itt vendégeskedő "fagyálló szőlő" idõközben teljesen meghonosodott, s elvadulva helyenként tömegesen tenyészik.
