PARLAGI GALAMB

A házigalamb elvadult alakja, ma már az egész Földön elterjedt. A szirti galamb háziasításából jött létre. Őse még ma is megtalálható a Földközi-tenger partvidékén, Észak-Afrikában, valamint Ázsia egyes hegyvidéki részein. 

Állandó madarunk. Változatos színezetű, sötét, fémesen szürke, barna, fehér, tarka vagy akár fekete is lehet. Szinte mindenféle magvat kedvel, de városokban a kommunális hulladék jelenti legfőbb táplálékát. Természetes ellensége a nyest, mely jelentős károkat képes tenni a fészekaljakban. Ragadozómadaraink, elsősorban a nagyobb testű vándor- és kerecsensólyomnak, valamint a héjának is kedvelt prédafaja. 

Épületeken, romokon, tornyokon, sziklákon, padlásokon, állattartó telepeken magányosan, vagy laza telepekben fészkel. Rendkívül szapora, évente akár 6-8 fészekalja is lehet, viszont mindössze 1-2 tojást rak. A tojók nagyon hamar, már az 5. hónaptól ivarérettek. A fészek építéséhez a legkülönfélébb természetes és mesterséges anyagokat is felhasználják. A fiókák fészeklakók. A hím általában a déli órákban segít a kotlásban. A fiókák az első néhány napban kizárólag begytejjel táplálkoznak. A galambok, több madárfajhoz hasonlóan, a begy megduzzadó falából képződő, az emlősök tejéhez hasonló váladékkal etetik a fiókáikat, fészekaljanként általában kettőt. A begytejnek köszönhetően az utódnevelést galambéknál nem korlátozza a növényevő fajokra egyébként jellemző szezonális táplálékkínálat, így a parlagi galambok a városok szerves hulladékban és fészkelőhelyben gazdag környezetében egész évben, télen is képesek költeni. Túlszaporodása miatt gyérítése lenne kívánatos, egyes nagyvárosokban komoly problémákat okoz tömeges jelenlétével és piszkításával. 

Forrás

Fotók: 1. kép: Grendelkhan, CC BY-SA 3.0, 2. kép: Brylie Oxley, CC0, 3. kép:  Vijayakumarblathur, CC BY-SA 4.0,