NÉMET BUCÓ

Szűk területen élő, nagyon ritka bennszülött halunk. A veszélyeztetett fajok közé tartozik, mivel a folyókon épülő vízlépcsők hatására élettere egyre szűkül. Gyakorlatilag eltűnt a duzzasztást követően, alkalmi előfordulóvá vált a Tisza-tóban.

Kistermetű faj a hal teste hengeres erősen megnyúlt, hossza 12 - 18 centiméter, legfeljebb 22 centiméter. Feje viszonylag hosszú és aránylag széles, valamint felülről lapított. Orra megnyúlt, körülbelül kétszerese a szem átmérőjének. Közepes méretű szája teljesen alsó állású. Érdes tapintású kicsiny pikkelyei erősen ülnek a bőrben, a torok, a mell és a has nagy része pikkelytelen. A kopoltyúfedők hátulsó szegélyén erős tüske ül.  Az első hátúszóban 7-9 tüske, a másodikban 12-13 elágazó sugár számlálható. Az elő-kopoltyúfedők hátulsó szegélye fogazott. Nincs úszóhólyagja. Oldala ívás idején smaragdzöld bronzfénnyel ragyog.

A német bucó fenékhal, a kavicsos talajú, sekély, de erős sodrású vizeket kedveli. Az éjszaka aktív hal, tápláléka apró talajállatok, halikra, ivadék, de a víz által görgetett hordalékból is kiszedegeti az elfogyasztható szerves törmeléket.

Március - májusban párosan ívik a gyors áramlású, kavicsos mederrészeken, ahol kisebb gödröt készít. Az ikrások ebbe az elkészített kavicsos-sóderes meder gödrébe rakják le ragadós ikrájukat, amelyet megtermékenyítés után befednek finom kavicsréteggel. 

Forrás