NAGY BUKÓ

Izlandon, a Brit-szigeteken, Európa és Ázsia északi részén, Kamcsatkáig költ. Magyarországon rendszeres átvonuló és téli vendég, október és április között észlelhető. Kisebb csapatokban halban gazdag tavaknál és folyóknál tűnik fel. A Dunakanyarnál már fészkelését is észlelték. Természetes élőhelyei a tűlevelű erdők, mérsékelt övi erdők, tengerpartok, tavak, folyók és patakok környéke. 

A legnagyobb bukófaj, teljes hossza 70 centimétert, szárnyfesztávolsága az egy métert is elérheti. Mindkét nem csőre piros, hegyes csúszós halak megfogására alkalmas. A nászruhás gácsér feje zölden csillogó fekete, amihez  tollüstökkel simul, a háta is fekete, melle, hasa fehér. A tojó feje vörösesbarna, háta kékesszürke.  Tápláléka nyáron rovarokból, rákokból, télen főleg ujjnyi halakból áll, tavasszal békákat is eszik. Megfigyelték, hogy a sekély vízben a felszínen úszva, szárnyukkal csapkodva terelik a halakat kisebb öblökbe és ott alábuknak és keskeny fűrészes csőrükkel kapják el őket. A déli órákat kivéve, amikor a part homokzátonyán szokott pihenni, csaknem állandóan a vízen látható. Nehézkesen jár és bár sebesen, de erőlködve repül, a vízen és víz alatt egyaránt könnyen mozog. Úszás közben mélyen fekszik a vízben, közben gyakran víz alá dugja fejét, hogy zsákmány keressen. Néha két percig is a víz alatt marad. Sajátságosan karrogó hangja a dorombéra emlékeztet (lásd a videóban).

A gácsérok februártól réce szerűen udvarolnak, a tojók márciusban kezdik keresni a fészeknek megfelelő helyet, odúlakó lévén minden üreget megvizsgálnak, legyen az bármilyen magasan fákon, sziklákon. Kényszerűségből, mivel kevés az alkalmas hely, a víztől messzebb, gyakran földmélyedésbe, bozót alá, fűzfák tetejére, elhagyott ragadozómadár- vagy varjúfészkekbe is fészkelhetnek. A megtalált fészket pehelytollakkal bélelik ki. A fészekalj átlagosan 9 tejfölsárgától vörösesig, ritkán barnásig változó színű tojásból áll, de megfigyeltek  16 tojás kikeltő tojót is, ez a récefélék között rekord. Előfordul, hogy a tojó saját fészkét, tojásait elvesztve, egy másikat kerget el és az így megszerzett tojásokat költi ki. Hóolvadáskor kezd tojni, naponta 1 tojást, nemsokkal az utolsó előtt kezd kotlani és 32 napig ül a tojásokon.  A fiókán kikelésük után egyből ügyesen másznak, kapaszkodnak csőrük, karmuk és szárnyaik segítségével, majd az odú nyílásához érnek és akár nagy magasságból is leugranak. A vizet elérve csoportosan úsznak a folyón lefelé és először a felszínen keresik vizirovarokból álló táplálékukat, majd a eltanulják a bukva keresgélést a tojótól. Augusztusban válnak önállókká.

Forrás, Forrás

Fotók: 1. kép: HBD, CC BY-SA 3.0, 2-3. kép: Nincs géppel olvasható szerző, CC BY-SA 3.0,  4. kép: Evita wiki, CC BY-SA 4.0, Videó: Decsi Gábor