A TISZA-TÓ TÖRTÉNETE

A Tisza-tó, vagy hivatalos nevén Kiskörei-víztározó hazánk második legnagyobb állóvize, mely mesterséges eredetű. A tározó megvalósításának ötlete az 1960-as években alakult ki. Elsődleges célkitűzés a Tisza folyón érkező árhullámok által hozott víztöbblet tárolása, és ezáltal a térség árvízmentesítése volt. Másodlagosan a Jászsági és a Nagykunsági főcsatornán keresztül öntözővíz biztosítása volt a Közép-Tisza vidék számára, mely addig Magyarország egyik legszárazabb térsége volt. Harmadlagos célja a Kiskörei Tisza-szakasznál megépített vízerőmű vizigényének kielégítésével a térség energiaellátását javítani.  A vízlépcsőt 1973-ban helyezték üzembe, ekkor árasztották el először a területet, majd másodszor 1978-ban, ezen a szinten üzemel ma is a tározó, a tervezett harmadik árasztás elmaradt, eddigre előtérbe kerültek a turisztikai és természetvédelmi célkitűzések is.  Az így létrejött víztározó a Tisza-tó, területe 127 km2, a közepes vízmélysége 1,3 méter, maximális vízmélysége 17 méter. Vízszintje a Kiskörei-vízerőmű által szabályozható, melynek nagy szerepe van a téli és nyári vízállás kialakításában is, melyek közt átlagosan 1,5 m-es vízszintkülönbség is lehet. A tározó víztere nem összefüggő, öt medencére különíthető el. Ezek a Tisza vízfolyásával szembe (felfelé) haladva, az Abádszalóki-medence, a Sarudi-medence, a Poroszlói-medence, a Valki-medence és a Tiszafüredi-medence.

Feltöltés után olyan vízi élőhely alakult ki, amely a mozaikossága révén rendkívül jó táplálkozó- és fészkelőhely, vonulási időszakban fontos pihenőhelyként szolgál, főleg ősszel több ezres madártömegek jelennek meg itt. A terület jellegéből adódóan értékes védett vízi növénytársulások alakultak ki. A szárazulatokon található erdők szintén fontos fészkelőhelyek ragadozó és énekesmadarak számára. A tározó halfaunája rendkívül gazdag. Jelenleg több mint 50 halfajt ismerünk a területről.